MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2020

A péterrévei könyvtárban január 27-én tartottuk meg a magyar kultúra napját, azaz nemzeti szimbólumunknak, a Hymnus-nak a születésnapját. A műsor keretében a Samu Mihály Általános Iskola énekkara elénekelte a Himnuszt Károlyi Andrea zenetanárnő vezetésével,továbbá a Dr. Kiss Imre Művelődési Kör keretein belül tevékenykedő Pengetős banda tamburamuzsikáját élvezhette az ünneplő közösség. Köszöntőt mondott az óbecsei Népkönyvtár igazgatónője Lovas Djijanta. Az est fővendége Csasznyi Zsófia volt a budapesti Eötvös Lóránt Tudományegyetem zenekultúra szakának hallgatója, ahol művészetközvetítést tanul. Zsófia előadásának címe: Művészetről máshogyan, témája pedig: A mi zenénk. A szépszámú közönség egy értékes, átfogó előadást hallhatott arról, hogyan változott a magyar zene a századok folyamán, milyen külső hatások változtatták, és ezt Zsófia zongorajátékkal is szemléltette. A műsor végén Károlyi Egon előadásában hallhattuk a Szózatot. A műsort szervezte és vezette Rab Virág Éva.

dátum

jan 27 2020
Az esemény lejárt
hu_HUHU