MAGYAR KULTÚRA NAPJA

2020. január 22-én az óbecsei Népkönyvtárban megünnepeltük a magyar kultúra napját. Műsorunk elején Stefaniga Ottilia vezetésével az óbecsei Schola Cantorum énekkartól hallhatuk a magyar Himnuszt. Ünnepi köszöntőt mondott Lovas Đijanta, a Népkönyvtár igazgatónője, valamint Stefaniga Csaba a Községi Tanács oktatással, kultúrával és civil szervezetekkel megbízott tagja.Halljátok-e a dalt? címmel tartottak ünnepi műsort az 1994-ben alakult, Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének tagjai, Molnár Krekity Olga, az egyesület jelenlegi tiszteletbeli elnöke, Barta Júlia nyugdíjas óvónő, versfelkészítő pedagógus. A műsoruk többek között Petőfi Sándor, József Attila, Tamási Áron, Kaffka Margit, Áprily Lajos, Sütő András, Szabó Lőrinc, Király László, Sziveri János, Fehér Ferenc és Buda Ferenc verseiből és szövegeiből állt össze, amelyben Bede Anett énekes is közreműködött, aki a Szabadkai Középfokú Zeneiskola első osztályos tanulója szóló ének szakon, Herodek Éva tanárnő diákja.

dátum

Jan 22 2020
Az esemény lejárt
hu_HUHU